Mit jelentenek ezek a színek?

Minden színnek megvan a maga jelentése, amely akár évszázadokra is visszanyúlhat. Nézzünk meg néhány népszerű árnyalatot, és azt, hogy milyen jelentést hordoznak magukkal.
Mit jelentenek az egyes színek? Elmondjuk!

Vörös

A szenvedély és a szerelem színe, jelentheti még a veszélyt, a tüzet, az erőszakot. A vörös a szivárvány azon első színe, amit az újszülöttek megtanulnak felismerni, az első, amelynek minden nép adott nevet. A korai keresztény művészetben a vörös, a démonnal, Luciferrel együtt képviseltette magát.

Narancssárga

A vendégszeretet és a vendéglátás színe, élénk színnek tekinthető, és nagyon népszerű a webhelyeken, mivel a figyelmet, a kutatást és a tanulást szimbolizálja. Ez az árnyalat is jelképezheti a lángot, a tüzet vagy a vágyat.

Zöld

Ez a természet, a környezet, az élet, a növekedés, a szerencse, a fiatalok, a tavasz, a termékenység, a vegyszerek és a méreg színe. A zöld által termelt stabilitás hatása lelki szempontból egy szilárd értéket jelenti, amely nem változik. A zöld az önbecsülést is jelenti többek között.

Kék

Ez a szín jelentheti a nyugalmat, a vizet, az eget, a harmóniát, a bizalmat, a tisztaságot és a lojalitást, ezen felül néhány esetben a szomorúságot és a depressziót is. Ezt a színt egy fajta nyugalmi állapotot jelent sokak számára, hisz a tengerrel, a hullámok kellemes mozgásával azonosítják. Pontosan úgy, mint a narancssárga, ez a szín is élénk, de ugyanakkor kevésbé "animált".

Fehér

A tisztaság színe. Ez az árnyalat az ártatlanság, a tér, az egyszerűség és a béke szinonimája. De a keleti kultúrákban jelentheti a halált, a hidegség és a sterilitás is. A fekete ellentéte, az ő teljes fordítottja. A fehér egyben a teljes fényességet és annak maximális kiterjedését is jelenti.

Fekete

Kapcsolódik a hatalomhoz, az eleganciához, a mágiához, a rejtélyhez és az éjszakához. Ez a szín is jelképe lehet a gyásznak és a halálnak (nyugati kultúrákban), valamint párosulhat jelentése a rosszindulattal, a boldogtalansággal, a szomorúsággal, a megbánással és a haraggal. Ma már nagyon népszerű szín a divatban, részben, karcsúsító jellegének köszönhetően, valamint azért, mert elegáns megjelenést biztosít. Maga a fekete, a korai keresztény művészetben, az ördögöt képviselte.

A fehértől eltérően ez, a fény teljes hiánya. Fekete valójában magába olvasztja, elnyeli a fényt.

Kapcsolódó cikkek

Szokásaink megismerése a pihentető alvás kulcsa

Az alvási szokásaid többet árulnak el rólad, mint gondolnád

Az alvásproblémák felszámolására sok esetben egyszerű megoldást lehet találni, ebben segítsékünkre van, ha megismerjük alvási szokásaink jelentését.

Fogyás házimunkával - fogyókúra tipp, amire nem gondolnál - mutatjuk, mi mennyi kalória

Fogyás házimunkával - fogyókúra tipp, amire nem gondolnál - mutatjuk, mi mennyi kalória

Hihetetlen, de az ablakmosás, a porszívózás, sőt, az autóvezetés is hozzájárul az eredményes fogyókúrához!

A cukorfüggősége leküzdése néhány lépésben

Szeretnél leszokni a cukorról? Néhány tipp, hogy búcsút inthess az édességfüggőségnek

Ha úgy döntöttél, hogy kiiktatnád az étrendedből a finomított cukrot, az alábbi lépésekben rövid és felszabadító lesz az út.